Család nélkül szegényebbek lennénk!

2019

Vissza

A Nagycsaládosok Életfa Egyesülete  két hagyományos programmal zárta a 2019-es évet

November 30-án a Fehér Ló Közösségi Házban  rendezte meg BEMUTATKOZUNK műsorát.

A rendezvény az egyesület tagjai által készítetett művészi munkák kiállításának megnyitójval vette kezdetét. A régiek mellett új kiállítók is bemutatták munkáikat festmény, grafika és fotózás területéről.

Ezt követően a színházteremben az egyesület tagjainak fellépésével egy kis színdarabbal – Siklós József: A betlehemi fogadós, zenés darabjával- hangolódtunk rá az Advent meghittségére, Jézus születése történetének felidézésével.

Ezután „Zenés képek az Egyesület 2019. évi tevékenységeiről” összeállított beszámoló képeiben gyönyörködhettünk.

Emléklapokkal köszönthettünk négy jubiláló házaspárt.

Műsorunk befejezéseként, a gyerekeket és felnőtteket egyaránt, a Babos Bábos csoport „ Északi manók varázslatos élete című  előadás szórakoztatta.

December 26-án az évet 86 fővel a Győri Nemzeti Színház Elisabeth című musicalének megtekintésével zártuk.

A színdarab Sisi királynő  szomorú, tragikus életének igaz történetét dolgozta fel, fantasztikus zenei betétdalokkal. A közönség felállva tapsolta és köszönte meg a nagyszerű, szívhez szóló előadást.


A Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesületének adománygyűjtése.

 Megérintette a vásárlókat az adománygyűjtési akciónk.

 

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének országos akciója révén, az elmúlt két hét végén

3-3 napra adomány gyűjtésére kaptunk lehetőséget Mosonmagyaróváron, a magyar élelmiszer áruházlánc Príma boltjában a Kálnoki úton.

40 egyesületi tagunk önkéntes propagáló munkája és a nagylelkű adományozóknak köszönhetően közel 1000 kg adomány gyűlt össze. Ennek zöme, tartós élelmiszer. Mivel elsősorban a kisgyermekes családokért kampányoltunk, így babaápoláshoz szükséges cikkek, pelenkák és bébiételek is bekerültek gyűjtőkosarunkba.

Ez egy nagyon-nagyszerű eredmény!

Büszke vagyok a gyűjtőcsapatra, az áruház nagylelkű vásárlóira, az áruház dolgozóinak segítőkészségére.

Különösen büszke vagyok azokra a fiatalokra, akik önként vállalták, hogy részt vesznek ebben a nem kis fáradtsággal járó nemes feladatban.

Öröm volt számunkra, hogy a vásárlók zöme végighallgatta gyűjtési célunkat és átvette a szórólapot. Többen megköszönték a vásárlók közül, hogy vállaltuk helyettük is a másokról való gondoskodást, a rászorulók fele nyújtott segítő odafigyelést.

Hálás szívvel köszönöm önkénteseinknek, hogy a hétvégi szabadidejük terhére vállalták az adománygyűjtésben és szállításban való részvételt.

Dr. Orbán Józsefné Panni az egyesület elnöke


2019.06.29-én volt a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesületének 30 éves jubileumi műsora, amely egyben a NOE Felső-Duna Régiójának családi napja is volt.

„A KCSSZ és a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete közös rendezvénye.”
Fantasztikus nap volt 2019. június 29. a jubiláló egyesület életében.
Közel 350-en vettek részt az ünnepségen.

Öt autómárka (Opel, KIA, Peugeot, Ford, Fiat) jelent meg a 7 személyes autók kiállításán. Több család is megtekintette a különböző márkatípusokat. Közülük néhányan komoly vásárlási szándékukat is bejelentették, amelyben segítséget nyújtott az MKB-Euroleasing kitelepülő munkatársa is.
Nagyon látványos volt a Wolf K-9 Kutyaiskola és Sportegyesület kutyabemutatója.
Látványos és rendkívül tanulságos bemutatót tartottak a Mosonmagyaróvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltói.
Nagy élmény nyújtott a családoknak a vízicsúszdázás a Malom-ági Lajtán.
Többen kipróbálták ügyességüket az íjászoknál.
A gyerekek mellett a szülők is örültek a kézműves foglalkozásoknak, ahol fantáziájuk és kézügyességük nyomán készültek az agyagtálak, gyöngyfácsák, asztali futók, pólyás babák, festett kavicsdíszek.

Délután az egyetem dísztermében megtartott ünnepi műsor alaphangulatát megadta a Haller Sport és Majorette Egyesület vastapsos bemutatója.
Az ünnepi köszöntőt és a 30 év rövid összefoglalóját, Dr.Orbán Józsefné az egyesület elnöke mondta el.
Köszöntötte a jubiláló egyesületet Kardosné Gyurkó Katalin a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Dr. Iváncsics János alpolgármester úr és Dr. Kovács Attila az óvári kar nemzetközi dékánhelyettese, mint házigazda.
Az ünnepi hangulat emelkedetté vált az ökumenikus áldásokkal, melynek során a történelmi egyházak – a római katolikus, a református, és az evangélikus – helyi képviselői megáldották a családokat, az ünnepségen résztvevőket, erőt adó áldást kértek az egyesületre feladataik folytatásához. Az egyesület 10 éve működő tánckara, a „Táncoslábú” anyukák, apukák is kitettek magukért. Három számukkal elbűvölték a közönséget. Vidám, felszabadult jókedv áradt a 10 év után, az évfordulón való szereplés kedvéért, újra összeállt egyesületi énekkar csodálatos énekléséből. Bábits Norbert szavalatát (Sohonyai Attila: Édesanya) többen megkönnyezték.
Öröm volt nézni a dunaszigeti gyerekek néptánccsoportját, a jövő nemzedék induló lépéseit.
Vastapsos fellépésével megtisztelte egyesületünket az Óvári Gazdász Néptánegyüttes is. A szünet előtt köszöntötték a jubiláló egyesületet a felvidékről érkező egyesületek (nagyon kedves barátaink), valamint a NOE Felső-Duna Régiójából érkező egyesületek vezetői is. A szünet után a soproni Csemete Bábszínház mutatta be a „ A vidám kis tojáslakók „ című interaktív előadását.
Már mindenki nagyon várta a 200 személyes tortát, amelynek felvágása komoly feladat elé állította a szeletelőket. A nagy méret finom ízekkel párosult, így voltak, akik többször is nekirugaszkodtak másik ízesítésű szelet elfogyasztásának. A tortával és a szendvicsekkel bevitt kalóriák elégetését nagyban segítette az ünnepséget lezáró közös tánc melyet Szabó Szilvia irányított.

Köszönet minden fellépőnek az örömteli, önfeledt pillanatokért.

Köszönöm az önkéntes munkát végző egyesületi tagoknak, vezetőtársaimnak közösségi szolgálatot teljesítő középiskolásoknak, hogy szorgos és kitartó munkájukkal hozzájárultak ünnepnapi hangulat megteremtéséhez.
Csodálatos ajándékot kaptunk a Győri Familia Nagycsaládos Egyesülettől, levehető tetejű mézeskalács tortát 30 szívecskével. A feliratok jól tükrözik egy nagycsaládos egyesület működésének jellemzőit.

Dr. Orbán Józsefné Panni

A rendezvény letölthető meghívója